Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok minden kedves látogatómnak!


És elkészült az első hering hurkám is. Igazából előtanulmány egy nyaklánchoz, de már látom szett lesz belőle. Tök bulis. Hétfőn tuti ebben megyek dolgozni, hátha hamarabb lesz számítógépem is.

Fűztem egy csomó alapelemet, ezekből ha minden igaz egy ülbevalóból, karkötőből és nyakláncból álló szett készül majd. Elsőre fülbevaló ügyileg ez sült ki belőle, de nem igazán tetszett a végeredmény (a kicsi az alapelem). Le is bontottam. Közben Kata hogy cukkoljon egy kicsit, mondta hogy ha nekem nem tetszik küldjem el neki. Biztosan nem gondolta komolyan, de én annyira örültem neki.
Meg is kapja, csak egy kicsit átalakítva, mert olyat én még nem adtam ki soha a kezemből, ami nekem ne tetszett volna. Ilyesmit még nem is ajándékoztam eddig, de majd most. Ezt én is szívesen viselném, remélem tetszeni fog Neki is. Kata, lehet lesni a postás bácsit. :)))
Azt hiszem engem is utolért a gyöngyitisz és jó alaposan megfertőződtem. Ezt a nyakláncot már jó régen fűztem, amikor a Tücsikéket vártam és a nagy hasamtól már nemigen fértem hozzá szinte semmihez az asztalon. A gyöngyös tálka meg jól elvolt a pocakomon, amíg valamelyik Tücsike nem rugott bele egy jó nagyot. Azóta sem fűztem gyöngyöt. :)
De majd most... Belebotlottam egy szögletes medál mintájába itt, amibe egy pillanat alatt beleszerettem. Hiába, ha valaki elcsábul... A maradék teklám meg pont elég is volt hozzá. Vért izzadtam mire megfűztem, de első darabnak szerintem negyon szép lett. :))
Ezt a zsiráfbébit még anno kitben vettem meg, azóta is keresem a testvérkéit. Ha esetleg valakinek meglenne... Elég nehezen lett készen, mert nagyon nem szeretek 1-2 szemeket hímezni egy színből. Meg is látszik a hátulján, azt inkább nem mutatnám meg, ha nem baj. :))

Ebbe a madárkába pedig az egyik Mango Praktique kiadványban szerettem bele. A kéket lecseréltem, mert épp nem volt az a szín itthon amilyen kellett volna hozzá, halogatni meg nem akartam. Kerestem egy hasonlót. Mire nem jó a színkártya... ;)
Az úgy kezdődött, hogy a párom orvosa kitalálta, hogy jó lenne diagnosztikai okokból csinálni neki egy szívkatéterezést. Potom 1,5 hónapra kapott is időpontot péntekre. Reggel fél 8 körül bevonult a drágám talpig gyomorgörcsben - ott kellett vele maradnom, mert folyamatosan hergelte magát - és elkezdtünk várni a sorára. Persze a betegek egymást hülyítették kinek milyen tünete van és milyen nagy baja... Alig győztem elterelni a figyelmét. Hordtam neki az újságokat és próbáltam szóval tartani. No meg közben hímeztem kb. 10-18 óráig. Azért csak addig, mert elfogyott a hímeznivalóm. Amikor reggel elindultunk, nem gondoltam, hogy estére készen lesz a Celtic Heart. Mert mi máson is dolgozhattam volna a Kardiológián. :))
Hétfőn megint leadtam a gyerekeket a Nagyiéknak és mentem be én is, mert nem lehetett tudni mikor fog sorbakerülni. Persze felszerelkeztem varrócskával is. Vittem az a DMC készletet, aminek már jó ideje nekikezdtem, de a sok pici folt miatt nem nagyon akart haladni, pedig olyan jó lenne kitenni a Tücsikék szobájába. Mit mondjak, ez is szépen haladt kb. 9-től 16 óráig, ugyanis akkor kellett lemenni a vizsgálatra. 5 órára végzett is. Szerencsére nem találtak nála semmi jelentősebb dolgot, de rendszeresen kell majd járni ellenőrzésre.
Elkészült végre Rosie nyuszi Petikének (nagyon boldog vele, csak azt kellene kitalálni milyen színű legyen majd a szobájuk és ahhoz választani keretet), ami elég érdekesen fog majd mutatni a szobájukban ha túl leszünk a festésen, mert egy munkagépes dekorcsíkot választottak a falra a Tücsikék.
Kész a JJ Calendar is. Mosva, vasalva, keretezve, csak éppen arra a falra nem tudjuk feltenni ahová szántam, mert épp ma derült ki, hogy rengeteg elektromos vezeték van azon a kis részen. Nagyon nem szeretnénk belefúrni, így keresnem kell majd neki egy másik helyet.
A Lanarte kislány is keretbe került. Azt hiszem azt nem is írtam, hogy meg akarom csinálni, hirtelen fellángolás volt.
Tegnap anyagot is festettem. Szerettem volna egy szép világos ivory anyagor a Busy Bee Sampler-hez. Mit mondjak, jól mellényúltam. Az anyag levágva, beszegve, és jól elszúrva. Azért mentettem a menthetőt és tök jó lett, csak éppen arra nem jó amire szántam. Majd mutatom ezt is, hátha van valakinek valami jó ötlete mi kerüljön erre a kb. 15x30 cm-es darabkára.