2008. december 24.

2008. december 20.

Christmas szett :))

Fűztem 1 Vezsuzsi féle 3 nagy gyöngyös bogyót a mobilomra, amit persze másnap reggel elszerettek tőlem, aztán még egyet aminek szintén ez lett a sorsa. Nem bánom, mert szeretem azokat az emberkéket, akik megkapták. :)
Viszont kellett fűznöm még egyet, aztán egy párt neki, mert kitaláltam, legyen fülbevaló. Aztán még egy nagyobbat, mert akkor legyen már hozzá medál is. :))


Raw nyakék

Ez pedig a Nagyikáé lesz. Nagyon gondolkozom rajta, hogy teszek még bele 1-1 kisebb elemet mindkét oldalra, hogy egy kicsit hosszabb legyen.



Djimby medál és egy alaposan átköltött karkötő.

A párom és a Tücsik keresztmamija nagyon ritkán visel ékszert. Csak alkalmakkor. Igyekeztem ennek szellemében megalkotni a meglepijét. :)




Apróság és Paso

Elkészültek a karácsonyi meglepik végre, remélem az illetékesek találnak rá a blogomra. Ez a sógornőmé lesz.



2008. december 11.

Eltett juhsajt

Egy ismerősömtől kaptam minap ezt a - ha jól tudom - svéd receptet. Ez az adag kb. 2 befőttesüvegnyi, és elbír több hagymát is, ha szeretitek. Nem kell megijedni ha pár anp után egy kicsit megzavarosodik, mert elkezd erjedni a sajt, ettől lesz olyan finom savanykás. Nyammm... :)

Eltett juhsajt
20 dkg feta sajt felkockázva,
2 db vöröshagyma,
2 db lilahagyma (kb. 5 cm átmérőjű)
1 fej fokhagyma gerezdekre szedve,
10 dkg olajbogyó,
2 db babérlevél,
2 db zöldpaprika (lehet erős is)
1 teáskanál morzsolt oregánó
só, bors
összekeverni, és a feta sajtot a végén beletenni (hogy ne törjön nagyon össze).Üvegekbe rakni, kicsit megnyomkodni és annyi ét- vagy olivaolajat ráönteni, hogy ellepje. 5 napig érlelni a hűtőben.

Azért fogok ám remélhetőleg nemsokára mutogatni is ezt-azt. :)

Vendégkönyv / Guestbook

Garázdálkodjatok benne nyugodtan. Köszönöm a bejegyzéseket! :))