Ragadós?

Nézzétek mivel szórakoznak mostanában az ikrek a kanapé két sarkában! El kellett őket különíteni. :)))

PIF nekem Ninától :)))

Nézzétek, milyen gyönyörűségeket kaptam Ninától! Bocsi, hogy eddig nem mutattam meg, de... Nagyon-nagyon tetszenek! A tűtartót már használatba is vettem, a fonalakhoz és az anyagokhoz meg keresem az áldozatot. Még egyszer nagyon köszönöm! :)))

És folytatódott a 7 csapás...

Nagyon régen nem nem írtam már a blogomba, de bevallom sem erőm, sem időm nem volt rá. Sorry!

Szóval az úgy volt, hogy augusztus 1-jén reggel arra ébredtünk, rosszul van a párom, Teljesen felborult a cukra és a vérnyomása is. Mentőt hívtunk és rohantunk vele a Klinikára. 3 napig nem aludtam, ott virrasztottam mellette, mert akkora volt a baj. Pár órára hazarángatott ugyan a család, de max. 1 órákat bírtam beájulva aludni a kimerültségtől. Aztán szerencsére elmúlt a veszély, és igyekeztünk minél jobban helyrehozni a károkat. Az orvosok azt mondták, csoda hogy nem kapott agyvérzést a 300-as vérnyomásával. 13-án hétfőn végre hazajöhetett Ez egy hétfői nap volt.

Csütörtökön megint mentő, az Anyukám kapott egy enyhébb stroke-ot. A harmadikat. Látszólag "csak" a beszédközpontját érintette egy kicsit, 1,5 nap után haza is engedték a kórházból sajnos. Se CT, se MRI csak egy EKG és vérvétel. No comment....

Akkorra már én is influenzás lettem, de olyan szinten, hogy 4 napig felkelni sem bírtam, csak izzadtam a 39 fokos lázammal, aztán az antibiotikum segített.

Végre kedden ki tudtam mozdulni otthonról, gondoltam elmegyek a páromért munka után, mert nem nagyon szeretem még ha vezet. Azt mondja nem igazán érzi jól magát. Ok, akkor mérd meg a vérnyomásod! 200/120, ami azért egy csöppet sok. Irány a Klinika. Az Ambulancián nemigen akartak szóbaállni velünk, hisz nem a mentő hozta be a beteget. Brrr... Na akkor lettem én igazán erőszakos. A nővér volt szíves kiosztani a fejemet, hogy minden ágyon beteg fekszik, csúcsra járnak. Majd ha szabadul fel ágy, akkor foglalkoznak velünk. Jó mi? És tudjátok, kínomban már elkezdtem az ügyeletes orvost keresni, hogy nagy balhét csinálok, amikor a portás bácsinak elsírtam a bánatomat. Ugyanis aug. elején is így kezdődött, és nem nagyon volt kedvem azt a horrort végigcsinálni még egyszer, ha nem muszáj. A portás bácsi megígérte, hogy megpróbál segíteni, be is ment az Ambulanciára, ahova csodák csodája 2 percen belül be is hívták Tamást. Akkor már 220 volt a vérnyomása. Hiába, a hierarchia... Summa summarum, este 10-kor szabadultunk, a Nagyiék meg szegények megint rendezhették a gyerekeket. Ebben a hónapban nagyon sokat kellett őket igénybe vennünk, de annyira rendesek, aranyosak. Meg az egész család nagyon segítőkész.

Már azt hittem vége, de Anyu elkezdett hányni, amit valamiért elnyögtem a sógórnőmnek. Ő orvos. Közölte, hogy azonnal hívjuk a mentőket, mert ez nagyon nagy bajnak is lehet a jele, az előzmények ismeretében. A Neurológiai Klinikán erre rá is erősítettek, megint versenyfutás az idővel... Ez most csütörtökön volt. CT, kiderült csak nem volt annyira enyhe az a stroke, pici, de annál kellemetlenebb kárt okozott. Iszonyatos hányingert és szédülést. Szerencsére ma már ott tartunk, hogy annyira nagyon már nincs hányingere és egy picikét tud már ücsörögni is, de felkelni nem.

Ja, és a mai napunk... Mivel a Párocskámnak vállban egy csöppet szűk volt a szegedi MRI, keresnem kellett egy olyat az országban, ami nyitott. Mire nem jó az internet? Be is jelentkeztünk, elmentünk Kistarcsára, csak éppen azt felejtették el előre közölni, hogy egy vasálarc szerű valamit tesznek a fejére, és abban kell kibírnia 40 percig. Ha tudjuk előre, lehet nem sokkolta volna, mert bevesz előtte egy nyugtatót és egyáltalán, felkészül lelkileg rá. Így viszont pánikrohamot kapott, ez a vizsgálat is elmaradt. Szegényt nagyon megviselte a dolog, hiába mondogattam én Neki, hogy ennél nagyobb baja nem legyen. Ez van.

Most éppen alig látok ki a fejemből, végigvezettem az egész napot. Életemben nem vezettem egyszerre ennyit, max. a városban közlekedtem mostanában.

Ennyi a mi kis kálváriánk. Remélem, most hogy leírtam, véget is fog érni. Már nagyon a tűrőképességem határán vagyok, bár igyekszem tartani magamat.