2007. május 30.

Fonalfestés és egyebek ;)

Na, én is elcsábultam. Íme az első fecskék. 2 perce tettem le az ecsetet. Úgy nézem lesz még több is. Nagyon tetszik a dolog. :)))


Aztán tovább csábultam, ugyan mi mindent lehetne még művelni frissen szerzett textilfestékeimmel... Beáldoztam egy régi gyerekpólót próbanyuszinak. Ez lett belőle. :)))

Meg kell mondjam, minden percét élveztem, úgyhogy reszkessetek pólók, atléták!!! Egyedi darabokat akarok alkotni!!! :)))



Alkotás a gyerekekkel

Bevallom már jópár napja nem böködtem semmit sajnos. Valahogy mindig elmaradt, közbejött valami. Viszont alkottunk a gyerekekkel. Tegnap délután kipróbálták a matricafestéket. Gyereknapra kapták ezeket a formákat, de nem nagyon tudták elképzelni, mit is lehet majd csinálni vele. Tegnap megmutattam nekik. Kb. 1 órán keresztül fel sem álltak, olyan nagyon alkottak. Persze ezzel is meg kell tanulni bánni, de az gyorsan ment. Íme az alkotások, amikre nagyon büszkék vagyunk, bár még nem teljesen száradtak meg. :))



Hétfőn pedig ezt a rugalmasra és pehelykönnyűre száradó gyurmát próbáltuk ki. Amíg gyömöszölték, én is ügyeskedtem egy kicsit, aztán többet kellett alkotnom, hogy mindenkinek jusson belőle. Lehet ma is ez lesz a műsor, ha rossz idő lesz délután. A gyurmáról... A zacskóból való kivétel után kicsit ragadós, de a kézben szépen összeáll és nagyon jól formázható. Kb. 1 nap kell neki, hogy megszáradjon, utána gyürkészhető anélkül, hogy a "műalkotás" eldeformálódna. Akár pattogós labda is készülhet belőle. :)))

2007. május 24.

Új szerzemények, örökölt kincsek...

Tegnap megrohamoztam a Művészellátónkat, ott a legnagyobb és a legjobb a felhozatal hobbikellékekből. Ezekkel jöttem haza. Annyira szépek. :)))

Ezeket a fonalakat pedig az Anyósom selejtezte le, mert a Dédike már nem tud vele mit kezdeni, másnak pedig nem kell. Csak én vagyok ilyen kis harács kartács. Bár..., lehet hogy az osztott hímzők az oviba fognak majd vándorolni, már régen nem dolgozok puppets fonallal. De olyan szépek így együtt. :)

2007. május 23.

Kiruccanás a Balcsihoz

A hétvégére lementünk a Balatonhoz a Nagyiékkal. Tök jó lett volna, HA...

Péntek
Körülbelül 1 órás utazás után Danikám elkezdte fájlalni a fülét, aztán sirdogált miatta, úgyhogy mint a szélvész rohantunk egyenesen a siófoki fülészetre. Ott a doktornő megállapította, hogy kezdődő fülhurutja van gyereknek, tegyünk rá éjszakára párakötést. Ha szerencsénk van visszahúzódik, ha nem akkor bedurran. Hurrá! Mit mondjak, nem volt túl meggyőző számomra ez a kezelés, főleg hogy tudom, a meleg nem igazán tesz jót a gyulladásban lévő fülnek. A középfül-gyulladás pedig képes 2 óra alatt kialakulni. Arról nem is beszélve, hogy az ország másik csücskében reszkírozzak? Így aztán megszületett a döntés, irány a patika és beszereztem azt a fülcsöppet, amit Gergő is kap mindig ha begyullad a füle. Ezek után végre megérkeztünk Szántódra. Este már lázas volt Danika, úgyhogy jött az orvosi instrukció a sógórnőmtől, hogy el kell kezdeni antibiotikumot adni neki, mert ezzel nem lehet játszani.
Szombat
Irány megint a patika. Persze antibiotikumot nem adnak ki, csak receptre, ügyhogy spuriztunk az ügyeletre felíratni. Mindezt szombaton dél körül. Szerencsére itt nem volt gond, bár az is lehet hogy én voltam nagyon határozott. Megkapta az első adagot, és a lázát mindtha elfújták volna. Annyira örültem. :)
Tudtunk végre üzemelni normálisan, játszótérre, kirándulni menni, csak a fülére kellett vigyázni.
Vasárnap
Ideje hazajönni, vége a hétnek. Reggel telefonált Nagyapó, hogy iszonyatosan fáj a foga, keressünk neki fogorvost. Persze a közelben sem lehet találni. Meg jött egy másik hívás is, hogy a családban valaki elesett, csombnyaktörése van. Ezekből egyenesen következett, hogy Apát kiküldtük a játszótérre a gyerekekkel, mi meg gyorsan becsomagoltunk Nagyikával. De közben telefonált Nagyapó, hogy rögtön azonnal menjen érte valaki, mert olyan fájdalmai vannak, haza akar jönni. Persze Tamásnál nem volt telefon, otthagyta nekünk, hogy tudjunk intézkedni. Mert azt még nem is mondtam, hogy kipurcant a készüléke, és most az enyémbe tettük bele a SIM kártyáját. Valahogy szólni kellene neki. Irány a játszótér! - mondta Nagyika. Na ettől lettem csak igazán rosszul. Még sosem vezettem az Apósom Volvo-ját. Hiper-szuper kocsi, agyonra automatizálva, fedélzeti competerrel meg minden, de be kellett ülni. Iszonyatosan paráztam, nehogy baja legyen. Egyébként is ezer évben egyszer jutok volánhoz, és így nekiindulni... Mindegy, szerencsésen megjártuk, csak amikor visszaértünk csörgött a telefon, amitől annyira megijedtem, hogy beletapostam a fékbe. Még jó, hogy épp megálni akartam, már csak araszoltam a kocsival. :)))
Aztán elindultunk haza. A gyerekek jól érezték magukat, volt mindeféle kalandunk. Ami a legjobban tetszett nekik, egy benzinkútnál épp mosni kezdtek egy autót. Danikám közölte is, hogy "Nézd Anya, mekkora forgós fogkefével mossák azt az autót!" :)))
Hát ennyi történt velünk dióhéjban.

Restancia

Bocsi Lányok, mostanában nagyon elvesztem. Pedig alkotok ám, igaz nem túl nagy intenzitással.

Készen vagyok a Dim csészikével. a bácsika be is keretezte. Sajnos nem a precizitásáról híres szegény, de az Anyukámnak így is nagyon-nagyon tetszik. Én meg látom rajta, hogy mit kellett volna másképpen csinálni, de ez az én gondom. Az a lényeg, hogy Anyu szereti.
Készen van a Kinkade kép is. Majd keretre vár, ha végre eldöntjük hová fog kerülni, és "kedvünk" lesz kereteztetni. Egyre jobban tetszik ez is. :)))
Csinálgatom a kisoroszlánokat is. Elég haladatlan. Valahogy amikor kiválasztottam nem tűnt ennyire nagynak.

Vendégkönyv / Guestbook

Garázdálkodjatok benne nyugodtan. Köszönöm a bejegyzéseket! :))